Bakonykúti
Falunk a Kelet-Bakony hegység lábánál fekszik és igazi kis eldugott gyöngyszemnek számít a környéken. Megtalálható itt minden, ami a nyugodt pihenéshez és az aktív kikapcsolódáshoz szükséges.
Ebben a zsákfaluban – távol a város zajától – igazán közel érezhetjük magunkat a természethez. A Burok-völgy természetvédelmi terület mentén számos túraútvonalon csodálhatjuk a Bakony növényzetét, élővilágát és a táj szépségeit.
Bakonykúti egyre inkább pihenőfaluvá válik, a hétvégi házak mellett a városból kiköltözők is itt lelnek új otthonra. A kis létszám ellenére az itt élők közössége igencsak összetartó és aktív. Rendszeresek a közös programok, melyek a falubeliek mindennapjait színesítik. Az év különböző időszakaiban, a szezonális ünnepeknek és szokásoknak megfelelően tartunk disznóvágást, farsangi mulatságot, közös karácsonyi ünneplést és főzőversenyt is.
A házról
A Bakonyi Vadász Háza nevét a kapu előtt található életnagyságú faragott, pipázó vadász ember alakja ihlette. A szobor és az elnevezés a ház korábbi használóinak állít emléket, akik a Bakony erdeiben tett vadászataikat követően itt pihentek meg és kapcsolódtak ki a hétköznapokból. A ház belső tereinek kialakításakor arra törekedtünk, hogy az épület megtartsa eredeti vidéki jellegét, ugyanakkor otthonos, kényelmes pihenőhelyül szolgáljon.
A 80 négyzetméteres házban két hálószoba, egy tágas nappali kandallóval, konyha és külön fürdőszoba, valamint WC található. A házhoz tartozik egy benti wellness és pihenőtér szaunával, mely a házból és kívülről is megközelíthető. A ház mögött kapott helyet a fűthető, meleg vizes, sós dézsa. Nagy terasz kerti bútorokkal. Az épületet egy 1200 négyzetméteres kert veszi körül.
A házban két külön bejáratú hálószoba áll rendelkezésre, amelyek a nappaliból nyílnak. Az egyikben egy nagyméretű franciaágy, a másikban két egyszemélyes ágy található.
Vendégeink kizárólagosan, mással nem megosztva használják az egész házat, udvart és a kertet is.
GALÉRIA
PROGRAMOK
Burok-völgy
Baglyas-hegy
Szauna
Meleg parajdi sós kinti dézsafürdő
FOGLALÁSI KÉRÉS
Foglalás menete és jelölése a naptárban
Foglalási szándékát kérjük a naptár használatával és az űrlap kitöltésével jelezze. Kérjük, hogy a naptárban csak azokat a napokat jelölje meg, amely éjszakákat szeretné lefoglalni, a távozás napját hagyja üresen! Tehát amennyiben péntek délután érkezik és vasárnap délelőtt távozik, csak a péntek és szombati napokat jelölje.
Egyéb felmerülő kérdések esetén a Kapcsolat menüpontban feltüntetett elérhetőségeken állunk szíves rendelkezésre.
HÉTKÖZNAP
(vasárnaptól-csütörtökig)
1-2 főre: 35.000 Ft / éjszaka
3-4 főre: 56.000 Ft / éjszaka
5-6 főre: 64.000 Ft / éjszaka
HÉTVÉGÉN
(péntek-szombat)
1-2 főre: 40.000 Ft / éjszaka
3-4 főre: 60.000 Ft / éjszaka
5-6 főre: 68.000 Ft / éjszaka
További információk
- Ház és kert kizárólagos használata a foglalásban jelzett létszámra
- Takarítás
- Ágynemű, törölköző
- Tea, kávé
- Zárt parkoló az udvarban
- Wifi használat
- Szauna és pihenőtér használata 7.000 Ft/alkalom
- Meleg vizes, parajdi sós kinti dézsafürdő 10.000 Ft/alkalom
- Kandallóhoz tűzifa bekészítés 2.500 Ft/kosár
- Házi kedvencek fogadása, melynek takarítási felára 2.000 Ft/kedvenc/nap
Gyakori kérdések
Didn’t find the answer?
Dolor ipsum aptentad litora. Cras vitae aliquam eros blandil.
Donec nec ipsum metus dolor?
Proin at augue felis. Donec nibh dui, luctus vitae odio at, consequat mattis neque. Sed imperdiet id tortor eget sodales. Curabitur lacus sem, laoreet vel elit vel, eleifend rhoncus magna. Donec nec ipsum metus!
Cras eleifend aliquam turpi?
Lorem ipsum aptentad litora. Nullam ac urna eu felis. Cras eleifend aliquam turpis, vitae aliquam eros blandil.
Proin at augue felis. Donec nibh dui luctus vitae?
Proin at augue felis. Donec nibh dui, luctus vitae odio at, consequat mattis neque. Sed imperdiet id tortor eget sodales.
Curabitur lacus sem, laoreet vel elit vel, eleifend rhoncus magna. Donec nec ipsum metus!
Donec nibh dui luctus?
Proin at augue felis. Donec nibh dui, luctus vitae odio at, consequat mattis neque. Sed imperdiet id tortor eget sodales. Curabitur lacus sem, laoreet velit.
Eleifend rhoncus magna?
Lorem ipsum aptentad litora. Nullam ac urna eu felis.
Proin at augue felis. Donec nibh dui, luctus vitae odio at, consequat mattis neque. Sed imperdiet id tortor eget sodales. Curabitur lacus sem, laoreet vel elit vel, eleifend rhoncus magna!
Nam fermentum, nulla pharetra vulputate?
Aenean euismod bibendum laoreet. Proin gravida dolor sit amet lacus accumsan et viverra justo commodo. Proin sodales pulvinar tempor.
Nam fermentum, nulla luctus pharetra vulputate, felis tellus mollis orci, sed rhoncus sapien nunc eget odio.
Cras eleifend aliquam turpi?
Eleifend rhoncus magna?
Lorem ipsum aptentad litora. Nullam ac urna eu felis.
Proin at augue felis. Donec nibh dui, luctus vitae odio at, consequat mattis neque. Sed imperdiet id tortor eget sodales. Curabitur lacus sem, laoreet vel elit vel, eleifend rhoncus magna!
Proin at augue felis. Donec nibh dui luctus vitae?
Proin at augue felis. Donec nibh dui, luctus vitae odio at, consequat mattis neque. Sed imperdiet id tortor eget sodales.
Curabitur lacus sem, laoreet vel elit vel, eleifend rhoncus magna. Donec nec ipsum metus!
Nam fermentum, nulla pharetra vulputate?
Aenean euismod bibendum laoreet. Proin gravida dolor sit amet lacus accumsan et viverra justo commodo. Proin sodales pulvinar tempor.
Nam fermentum, nulla luctus pharetra vulputate, felis tellus mollis orci, sed rhoncus sapien nunc eget odio.
Kapcsolat
Falunk közúton csak a 8212-es útról érhető el, Iszkaszentgyörgy (8203-as út) vagy Fehérvárcsurgó (8204-es út) felől, mindkét irányból Gúttamásin keresztül.
Az Országos Kéktúra 9. szakasza (Zirc- Bodajk, Csókakő) mentén található.
NTAK regisztrációs szám: MA22048755
TFC-M-1.1.2-2020-08647
“Bakonyi Vadász Háza szolgáltatásbővítés”
Támogatás összege: 2.000.000 Ft
A támogatott projekt a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében valósul meg.